Dobtáska

Igen, Lélektakaró ez is… Minden dobnak lelke van, védeni, óvni kell, vigyázni rájuk, szeretni kell Őket
2018-ban volt a második „első találkozásom” sámándobbal, öreg dob volt, nagy tudású, és elvarázsolt a hangja, az ereje. Később megismertem egy fiatalabb dobot is, végül 2019 július 4-én megszületett a sajátom Nagy László Tátus keze által.

Minden sámándob egyedi, nincs két ugyanolyan se hangra, se kinézetre, ugyanúgy, ahogy két egyforma ember sincs. Mindegyik egyszeri és megismételhetetlen, ezért úgy gondoltam, hogy a dobok lelkéhez igazítva varrok táskákat, ezzel is megmutatva az egyéniségüket.

Szeretném, ha a táskáim nem csak funkcionálisak lennének, hanem amellett, hogy megvédik a hangszereket a környezeti hatásoktól, mutatnának is valamit a tulajdonosukról (hogy a tulajdonosuk az a dob, vagy a dobos, Rátok bízom.)

Ahogy sokszor a szülőket látva egyből felismerhető, hogy a játszótéren melyik gyermek tartozik hozzájuk, hiszem, hogy ugyanez az összhang, hasonlóság, kötelék dob – dobos – dobtáska között is működhet.
Ebben a szellemben vállalom a dobtáskák készítését, figyelembe véve a megrendelő kérését, de szabad utat engedve a megérzéseimnek, ösztöneimnek.

Ha szeretnél egy táskát, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot!
Mesélj magadról, a dobodról, mit jelent neked a dobolás, mi az, amit átélsz közben, vagy ha egy meghatározó emléked, esetleg motívumod van, amit megörökítenél képekben, színekben, érzésekben, azt is mondd el! Minden érdekel, ami számodra fontos, még a legapróbbnak tűnő kis részlet is.
Csak egyedi megrendeléseket vállalok, és amíg a Te táskádat varrom, nem kezdek bele egy másik tervezésébe, hogy teljes figyelmemmel jelen legyek a folyamatban. Mindezek miatt a határidő lehet hosszabb és rövidebb is, de minden esetben pontosítjuk a közös munkánk legelején.

Ha nincs még dobod, de mégis szeretnél valamit, ami egyedi, szeretettel készült és lelke van, beszéljünk róla, hátha meg tudom valósítani az elképzelésed!

Örömmel várom a megkeresésed!